Hagyományos ünnepi ételünk a töltött káposzta. Eredetileg kizárólag a karácsonyhoz kapcsolódott, hiszen természetes módon ekkorra savanyodott meg az ősszel eltett káposzta, és a decemberi disznóvágásból még volt friss, vagy füstölt hús is.

recept töltött káposzta

Az étel fő részét valójában a paraszti táplálkozás alapját képező gabonakása adja, - ami eredetileg árpából, búzából és kölesből készült – és ezt gazdagították az ünnepi hússal (ami ilyenkor nagyobb mennyiségben került az asztalra) és a téli savanyú káposztával.

A modern változat már rizzsel készül és tulajdonképpen egy pörköltös rizses húsról van szó, savanyú káposztával.

Aki nem jut normális minőségű húshoz, vagy más okból nem eszik húst, annak sem kell lemondania az ünnepi töltött káposztáról, el lehet készíteni hús- és szójamentes, vegetáriánus változatát is.

Az alábbi recept szerint pontosan ugyanazt az ízvilágot kapjuk, mint a húsos változatnál, sőt még kinézetre is nagyon hasonló. Aki nem tudja, hogy nem húsból készült az íze alapján nem is tudja megállapítani a különbséget.

Adagot nem írok, mert az, az étvágyunktól függ.

Elkészítési idő nagyjából egy óra.

Mi nem szeretjük a nagy és keményebb egész káposztaleveleket, ezért csak aprókáposztát használunk, nem töltjük a leveleket, hanem gombócokat készítünk.

Hozzávalók:

35-40 dkg vörös lencse (megfőzve kb. duplája lesz),

60 dkg vöröshagyma, (kb. 4-5 nagy fej)

4 gerezd fokhagyma,

25 dkg barnarizs (az előgőzölt, gyors változat a praktikusabb),

1,5 kg savanyú káposzta (az igaziban csak só és káposzta van),

3 evőkanál kókuszzsír,

3 házi tojás (ha gombócot készítünk),

3 evőkanál pirospaprika,

3 babérlevél,

só, bors ízlés szerint.

Előkészítés:

A hagymákat felaprítjuk és a vörös lencséből, a hagyma kétharmadából,3 gerezd fokhagymával, 2 evőkanál zsírral, 2 kanál paprikával egy lencse-pörköltöt készítünk. Ezt részletesen itt olvashatja. (Ezt akár előző nap is el lehet készíteni.)

Hagyjuk kihűlni. Közben feltesszük főni az előgőzölt barnarizst. A csomagoláson feltüntetett idő előtt 3-5 perccel vegyük ki a vízből (8-10 percnél), hagyjuk hűlni.

Elkészítés:

Amíg az eddigiek hűlnek, a maradék hagymából, zsírból, paprikából, babérlevélből egy nagy fazékban készítünk egy pörköltalapot.

A langyosra hűlt lencse pörköltet és a rizst összekeverjük és megtöltjük vele az egész káposzta leveleket, megformázzuk.

recept töltött káposzta

Ha gombócot készítünk, akkor a lencsés rizshez hozzákeverünk 2-3 tojást és kis gombócokat formázunk a masszából.

Az elkészült pörkölt alapra reteszek egy réteg savanyú káposztát és ebbe teszem a gombócokat, úgy, hogy lehetőleg ne érjenek össze. Ezt befedem még egy réteg káposztával. Majd erre megint a gombócok jönnek. Ez váltogatom, amíg a gombócok és a káposzta el nem fogy. A tetejére káposzta kerüljön.

Az egészet felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje majd fedő alatt nagyjából fél óra alatt megfőzöm. Szükség szerint még sózom, ízesítem. Gyorsan megfő, hiszen már a lencse és a rizs is félig kész.

Tejföl helyett

Aki teljesen vegán, vagy hormonproblémák miatt nem eszik tejterméket, annak jó alternatíva a kókuszjoghurt (az emészthetetlen szója helyett).

Az állaga hígabb, mint a tejfölnek és van egy enyhe kókusz íze (ami a savanyú káposztán nem érződik), de erre is van megoldás. A kókuszjoghurtba keverjünk egy kevés citromlevet, ez elveszi a kókusz ízt és kicsapódik tőle a zsíros fehérje. Néhány perc múlva leöntjük róla a híg részt és marad a sűrűbb, krémes „tejföl”.recept töltött káposzta

Jó étvágyat!